Április elején a Magyar Athletikai Club hosszútávfutói külföldre vitték egyesületünk hírnevét. Atlétáink összesen 174 km-t futottak a következő helyszíneken: Párizs, Cormons és Bécs. Tőkey Balázs Párizsban teljesítette a 42km-t, míg Markót Tamás Bécsben futott maraton, közben pedig Fendrik Zsóka és Józsa Gábor Cormonsban vett részt egy 45 km-es terepversenyen. Ugyan már évszázadok teltek el a magyar kalandozások óta, amikor a a nyugatiak így könyörögtek féltükben: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”, most mégis három különböző országot hódítottak meg MACistáink.
Április 6-án Párizsban rengetegen vettek részt a küzdelemben, és a csatát összesen 40.000-en teljesítették, amiből Balázs 3:24,19-es időeredményével a 3926. helyen ért célba. Igaz szeretett volna 3:15-on belül futni, de a 35. km után már egyre nehezebben birkózott meg a távolsággal. Habár egyéni csúcsát nem sikerült megdöntenie, mégsem szomorkodott. Ezzel vigasztalta magát: “Igaz nem sikerült csúcsot döntenem, de sebaj, Bekelének sem lett meg a világ legjobb ideje.”
MACista olasz küldöttségünk azonban “jött, látott és győzött” a Colio provinciában elterülő Cormons-ban. A megmérettetésnek a szép erdőkkel és nagyon kedves kis falvakkal tüzdelt világhírű borvidék adott otthont, ahol Zsóka 6. helyen ért célba, míg Gábor aranyérmet szerzett. A
versennyel kapcsolatban követeink a következőképpen számoltak be: “Az útvonal nagyobb részt erdei turista utakon vezetett, és összesen 1200 m volt a szintkülönbség. A pálya első fele szinte végig árnyékos helyen ment, majd a verseny második szakasza már a naposabb szőlődűlők között zajlott. Az esemény különleges hangulatához nagyban hozzájárult a saras és meredek kaptatókkal fűszereztett helyszín.” A tartomány itáliai lakosssága is fejet hajtott csodálatos teljesítményük előtt, és a másnapi krónikákban is megemlékeztek a fényes győzelemről.
Az egykori császári városban, Bécsben, Markót Tomi április 13-án csapott össze a labancokkal. A csata jól kezdődött, minden a harci tervnek megfelelően alakult kezdetben. Első félmaratonja ideje 1:22,10 lett, ami a könnyed kezdés alapján szép ereménynek mondható. Tomi ekkor még élvezte a viadalt, sikeresen fel tudott zárkózni egy jó iramban előre nyomuló boly mögé. Azonban a 30. kilóméterhez közeledve “ terve füstbement ”, és a kezdeti technikai szüneteket a késöbbiekben az idömérő chippel kialakuló technikai küzdelem váltotta fel. Tomi persze nem csügged, mert tudja, hogy még így is szép időt futott: “A körülményekhez képest persze jó az eredmény, csak ott van az a fránya milettvolnaha szócska…Úgy érzem két egyenletes félmaratonnal 2:44-45 között sikerült volna teljesítenem a távot. ”
Mi azonban, az itthon maradt honfitársak nagyon büszkék vagyunk egyesületünk “athlétáira” (katonáira) és hősi tettük emlékeit unokáink számára is megőrizzük.