Archives for május 2016

103. életévében elhunyt dr. Tarics Sándor olimpiai bajnok vízipólósunk

 

103. életévében elhunyt dr. Tarics Sándor olimpiai bajnok vízipólósunk amerikai otthonában. Az alábbi – máshol meg nem jelent – 2015-ben készült interjúval tisztelgünk emléke előtt.

A macista Tarics

tarics1_FF

 

Névjegy:

dr.TaricsSándor

Született:Budapesten, III. ker. Pacsirtamező u. 28, 1913. szeptember 23

Egyesületei: Óbudai Torna Egylet: 1924-1927, Magyar Athletikai Club: 1927-1940

Olimpiai bajnok, 1936-ban, Berlinben.

Főiskolai világbajnok: 1933-ban, Torinóban, 1935-ben, Budapesten és 1937-ben, Párizsban.

-          Szeretettel üdvözöllek a mai MAC, és annak tagsága és sportolói közössége nevében. Az érdekelne legelőször is, hogy milyen volt a MAC a harmincas években, amikor Te beléptél? Hogyan érezted magad az akkori MAC-ban?

-          Mindez nem a 1930-as években történt, hiszen akkor én már 18 éves elmúltam és az OTE-t, az Óbudai Torna Egyletet már régen elhagytam. A csapat akkor ment át a MAC-ba mikor én még kisfiú voltam, nagyjából 13-14 éves. Úgyhogy, ez az átállás, átigazolás 1927-ben lehetett. Holtbiztos, mert engem akkor már egy eléggé kiforrott játékosnak tartottak, sőt, Komjáti Béla is számon tartott és amikor átmentünk a MAC-ba, akkor csak egyszerűen átigazoltunk, mert az edzőnk, Vízvári Károly, egy olyan megállapodást kötött a MAC-cal, amiben az utánpótlás vízipólócsapat kialakítása  tartozott bele, természetesen velem együtt, például a Kánásira, mint úszóra is számítottak. Nekünk ez nem volt változás, mivel ugyanott edzettünk tovább, többek között, Kánási, Tolnay és én. A MAC-nak egyébként volt már úszó szakosztálya kezdetektől, sőt felnőtt vízilabda csapata 1920-tól, mindig részt vett és helyen volt a bajnokságban.

-          Igen, legelőször, már 1901-ben, összeállt egy alkalmi csapat a MAC-ban, amely Magyarországon a legelső, történelmi, vízilabda mérkőzést játszotta a MUE-vel, amelyen 4:1-re kikaptunk, de olyan csapattagokkal, mint Balatoni Gräfl Károly és Stankovits Szilárd, és hát a magyar vízipóló ettől a meccstől datálódik.  Visszatérve tehát, számotokra végül is semmi sem változott, hiszen ugyanazzal az edzővel, ugyanott dolgoztatok tovább, vagyis a Csasziban, a mai Komjáti uszodában. Akkor, amikor Te a felnőtt válogatott szintre jutottál, a ’30-as évek derekán, akkor a MAC vezetésével, vezetőivel volt valami kapcsolatod?

-          Semmi, csak annyi, hogy a Veres Sanyi közöttünk pólózott, az apja dr.Veres Imre, a MAC ügyvezető alelnöke volt, aki lejárt a MAC vízipóló mérkőzéseire. Vele volt csak kapcsolatom, de csak családi vonalon, vagyis nem a MAC-ot érintően.

-          Emlékszel-e Zuber Ferencre, aki akkor főtitkár volt és az évkönyveket is írta, szerkesztette?

-          A nevére emlékszem, de a személyére nem.

-          Értem. Akkor utódjára, Oláh Dezsőre se emlékszel?

-          Őrá nagyon jól emlékszem.

-          Nagyon jó, akkor róla mesélj, légy szíves!

-          Oláh Dezső egy olyan tótumfaktum volt, s őt mindenki ismerte.

-          Miért?

-          Mert a MAC-nak a főtitkára volt. Néha kijárt vízilabda mérkőzésekre is. Amikor kikerültem Amerikába, akkor később hallottam, hogy ő is ide került valahová. De Amerikában óriási nagyok a távolságok. Én, San Francisco egyik külvárosában lakom, amelyik több százezres nagyságú és át kell menni autóval Golden Gate hídon, hogy bemenjek San Francisco-ba. Ott benn dolgoznak inkább az emberek és lakni inkább a külvárosokban laknak. Én, a Belvedere Tiburon nevű külvárosban élek, amely nagyon elegáns hely. Szóval Oláh Dezsővel nem sokat találkoztam, de az atléták közül a rúdugró bajnok és csúcstartó Zsuffka Viktorral volt kapcsolatom. Eszembe jutott most egy nagyon érdekes történet vele kapcsolatban. Zsuffka Viktor a közelemben lakott, annyira, hogy negyedóra volt az út mindössze, persze csak autóval. Szóval vele rendszeres kapcsolatban voltam, míg élt. Egyszer mesélt nekem egy esetet, amely vele történt meg és különösen jól rávilágít az amerikai mentalitásra, lehetőségekre. A Zsuffka Viktor 1909-es, tehát idősebb volt nálam, és egyszer munkáért, állásért folyamodott a United Airlines légitársaságnál. De őneki nem volt semmi technikai végzettsége, képesítése, jogász volt Magyarországon, és ezt nem lehetett nagyon használni. Egy olyan munkáért folyamodott, amelyet más is el tudott volna végezni, vagyis Magyarországon úgy mondanák, hogy alacsonyabb rendű munka, de Amerikában nincs alacsonyabb rendű munka. A takarító is megbecsült, mint a vállalat elnöke vagy igazgatója, mert az elfogadott dolog, hogy a munka nemesít, s hogy milyen minőségben csinálod, csak az számit, nem tesznek más különbséget. A Viktor mesélte, hogy akkor már hetvenéves is elmúlt, amikor a Társaságnál készült vele az az interjú. Mikor kiválasztották az embereket arra az állásra, vele közölték, hogy ő az életkora, erőállapota miatt nem alkalmas erre, mivel azt nem bírná. Erre Viktor felkelt a székről, amelyen ült és a széken csinált egy erőkézenállást, amely mint tudjuk, nem könnyű dolog, pláne nem egy hetvenévesnek. Ezen aztán elámultak a vezetők és azonnal megkapta azt az állást.

-          Tudomásom van arról, hogy Zsuffka Viktort ötször fogták el az oroszok és ötször szökött meg a kezeik közül. Beszéltetek-e erről, tudsz e valamit róla?

-          Azt tudom csak, hogy a Zsuffka Magyarországon megmenekült, s az oroszok nem vitték el.

-          Miért és hogyan, ezt nem mesélte?

-          Nem emlékszem. Szerencse is kellett. Engem sem vittek el, elbújtam…

-          Somfai Elemérre emlékszel-e?

-          Nem nagyon. Az atléták közül a 800-as Európa-bajnok Szabó Miklósra emlékszem. Aztán a Darányira, ő súlylökő volt. Aztán az Iglói Nácira szintén. Ő is kikerült Amerikába a Tábori Lászlóval 1956-ban. De tudod, hogy van, az érdeklődési körünk más volt. Az sokszor kevés volt, hogy macisták és magyarok voltunk, de mindenki ment a saját dolgára. Én tanítottam egyetemen, építész irodát, vállalatot vezettem. Nem találkoztunk és a távolságok óriási nagyok. Egy-két óra, az nálunk is annyi, mint Budapest – Debrecen és akkor még sehova sem jutottam!

-          Gróf Sigrai Antalra emlékszel-e?

-          Kire?

-          Sigray Antalra, ő volt a MAC 1933 utáni elnöke a megszüntetésig, van-e valami emléked róla?

-          Egyáltalán semmi. De várjál csak, valami fontosat akarok mondani, ami az eszembe jutott. Volt egy Peterdi Pál nevű pólós. Ő írt egy gyönyörű cikket a MAC rehabilitációjáról.

-          Tudod, hogy hol és mikor jelent meg?

-          Nem tudom. Tíz vagy húsz éve, de nem tudom, hogy hol. Akkor keresd meg őt, a Római fürdőn lakott…

-          Már meghalt!

-          A Gyarmatival csinálták azt a könyvet a vízipólóról. Keresd meg azt a cikket, amely a MAC-ról szól és valóságos bocsánatkérés az egész!

-          A MAC Krónikáját, amely 2000-ben jelent meg és én szerkesztettem, azt Te nem ismered? Nincs meg Neked? Abban Peterdi Pál írta az úszás és vízilabda című részt!

-          De persze, az megvan nekem valahol. De azt a Gyarmati-Peterdi könyvet meg kell szerezned, az a címe, hogy az Aranykor.

-          Ígérem, megkeresem! A következő ember, dr. Meleghy Gyula. Róla hallottál-e? Ő érte el 1989-ben, hogy a MAC-ot rehabilitálják!

-          Hogyne, ismertem őt, meg az édesapját is, de nem kerültek be az elitbe, a legjobbak közé. Nagyon helyes ember volt, de a pólóban nem volt tehetsége. Minden embernek van valamiben tehetsége. Van, aki alkalmas a sportolásra, van, aki nem alkalmas.

-          A Hevesi Istvánt és a Brandi Jenőt ismerted? Mindkettő olimpiai bajnok vízipólós volt, ugyebár, én a Bp.-i Honvédban ismertem meg őket.

-          Hogyne ismertem volna. A Brandival egy csatársorban voltunk az utánpótlás válogatottban és ez a csapat edzőmeccseken mindig megverte a magyar válogatottat. Kár, hogy tornán sosem kerültünk össze…

-          Akarsz-e még átjönni Magyarországra? Van-e ilyen szándékod egyáltalán?

-          Nézd! A feleségem egy súlyos agyvérzésen esett át nemrég. Ráadásul az ápoló most ment el két hétre szabadságra. Úgyhogy elég nehéz helyzetben vagyok…

-          Akkor most nem is zavarnálak tovább.

-          Nézd, sok apró emlékem van az emberekről, például Ivádyról, Darányiról, meg egy bokszedzőről, talán Tatárnak hívták, aki engem el akart csábítani, annyira jónak tartott, mert jó volt a reakció időm. Az utóbbi miatt a meccseken én úsztam a labdáért, mivel én hamarabb reagáltam, mint a többiek. Egyébként a Harangival, az olimpiai bajnok ökölvívóval többször spáringoltam is…

-          Azzal kellett volna kezdenem, amely magától adódik, ha valaki egy száz év feletti emberrel beszélget: mi a hosszú élet titka, mitől vagy ennyire ép szellemileg is?

-          Én csak azt tudom, hogy vannak emberek, akik megszületnek, és hamar meghalnak, minden ok nélkül. Más emberek meg túl soká élnek, minden ok nélkül.

-          Rád mi vonatkozik, nálad mi az oka?

-          Nézd gyerekkoromban hatéves koromig a nagyapáméknál éltem, aki bognár volt és az érseki uradalomnak dolgozott Komárom mellett egy 30 holdas birtokon sok inassal, és ahol a gazdaságból minden jót megadatott nekem: étel, ital, hús, tojás, tej, zöldség és gyümölcs és ráadásul a jó levegő. És amikor a háború, meg a Trianon után visszakerültem Pestre, akkor én voltam a legerősebb gyerek. Gondolhatod, hogy akkor a pesti gyerekek mit ettek… Szóval gyerekkoromban, amikor kellett, volt minden a fejlődésemhez, az alapokhoz. Nagy szerencse volt, hogy ez így történt. Később sem tettem be a testemben semmi olyat, ami oda nem való. Nem volt soha semmi drog, cigaretta, vagy ilyesmi, alkohol is csak nagyon ritkán.

-          És most is úszol néha, edzel valamit még?

-          Hát most már nem úszom, mert van egy kis problémám az egyensúlyommal és most sétapálcával gyalogolok. A házam egyszintes, úgyhogy itthon nem kell a bot, csak a kinti közlekedéshez, ha elmegyek. A látásom még most is nagyon jó és a memóriám szintén. Jelenleg is dolgozom a Berkeley egyetemnek, matematikai témákban.

-          Hát kedves Sándor, akkor minden jót és jó egészséget és csak így tovább, úgyis, mint világcsúcstartó és mint macista is!

-          Köszönöm! A MAC tagjainak szintén minden jót kívánok!

(Az interjút dr. Török János készítette.)

Magyar Sport Napja 2016 – Koszorúzás a Szabadság téren

1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben hozott határozata alapján ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját.

Ennek idei évfordulóján koszorúzás és megemlékezés a Szabadság téren pénteken – 2016.05.06.   – 9 órakor.

 

14595_az_olympiai_magyar_stafeta